2
l
                      6.

És elkészült egy új sírhely, csodálta
ország-világ: a díszes szarkofágnak
négy oldalát háromkaréjos árkád-
sor volt hivatva kitölteni, karcsú
oszlopok hordozták az íveket. Szép
szobrokat és tornyocskákat varázsolt
együttesükhöz a francia mester.            

Plesnek hegyén, a Szent László monostor
közelében ékeskedett a sírbolt,
hová beköltözött Gertrúd királyné,
hogy másodszorra megtalálja végül
nyugalmát a semmibe vett magyar nép
kifosztott földjén – és békére intse
az érte s ellene egyként haragvó
torzsalkodókat, mert nincs más megoldás,
csupán a békesség magyar s magyar közt
és bölcs megegyezés szomszédjainkkal.

Lamm Gottes, Du nimmst hinweg die Sünden Welt:
gib ihnem die ewige Ruhe.

Baranyi Ferenc
K O N S Z O L I D Á C I Ó
Kántor Zoltán
Anyanyelv
Hogy több legyek a többieknél,
tanulgattam más nyelveket,
de nem jutottam többre ennél.
Mássá változni nem lehet.

Anyám tejétől nagyra nőttem,
szavára megtelt a világ,
szabályok  nyíltak meg előttem.
Az emlékezés, ami rág.

Mindent, mi összefügg a földön
megérteni csak úgy tudom,
ha csendes estén eltűnődöm
a nyelveken s a dolgokon.

A világ száz nyelven beszél.
Csak az anyanyelv nem hagy cserben.
a koporsóig elkísér.
Isten segíts, hogy ne felejtsem!


Nagybánya

Enyém csupán képed marad már?
Emléksugárral díszes oltár,
Emberarcú Ígéret Földje…

Fenyőim balzsamos örökzöldje
Öblös amfora-mélybe zárva,
Időtlenséget hord magába’,

S a feledés vesztét akarja?.
Antikrisztusnak sincs rajt’ hatalma!
Velem él fűben, fában, kőben,

Csontig bevág az ösztönömben,
A múlt leomló ködfalán átér;
Visszajárok az ifjúságér’...
Koosán Ildikó
Visszajárok
Köves József
Az Emberszagot olvasva
    Szép Ernő emlékére

Törékeny kis zsidó költő
soha senkinek se vétett
játszani szeretett volna
s elhurcolták a pribékek

a bakancs feltörte  lábát
nem volt számára kímélet
nem vette észre az isten
mit művel az őrkíséret

több fák mellett a mezőben
felbuktak mellette sokan
alig vitte kicsi lába
gyalogosan és koszosan

falvakban a kíváncsi nép
a járdákról nézte-leste
néhány paraszt sajnálkozott
de lassan leszállt az este

sajgó térdük összerogyott
s ki úgy szeretett volna élni
esti csillagnak nem köszönt
mert megtanult tőle félni.
Volt egyszer, hol nem volt, hol ne lett volna, de egyszer csak mégis volt, mert én is csak abból tudom, ott voltam, hogy volt ez az eset, amit tőlem telhetően most nagy fenekedéssel, vagy lehet, anélkül fogok elmondani. Ha vigyázok, magamra nem fogok epéskedni, ha tudok, nem fogok túlbeszélni helyzeteket. Minden faluban kerül olyan eset, amire büszkén vagy orcapirulással emlékeznek vissza. Olyan is van, hogy a dolog nem olyan nagy méretű, de körülötte fogant pletyka dagadó hullámai vagy az érdekeltek magaviselete megvastagítja a kis esetet, s némi toldozással vagy foltozással bevonul a közösség emlegetett legenda és tanulság világába. Van eset, amely azóta már példabeszéddé lett. Van olyan is, amit a hálás utókor elfelejtett, hogy az érintettek sokat ne szégyelljék magukat. Aztán olyan is esik, hogy nem tűnik nagydolognak, de aztán mégis azzá lesz.
                                                                          tovább>>>

Váradi József
Nem messze a világ vége
Kortársaim mind argonauták
Azt keresik, az aranygyapjú vajon hol rejtőzik?
Hajófáért Dodont körbejárják,
tölgyek kérgét kopogtatják,
keresik, de nem találják,
ki érdemli ki s kinek hagyják
a kivágott tölgy koronáját?
Elindulnak őseink útján.
Karének (szirének dala)
és kardélek (szatír latrok) között
indulnak a nagy útra.
És remények maradnak magukra.
Albert Lőrincz Márton
Argonauták
Éjszaka és nappal,
hideg és meleg,
édes és keserű,
bonyolult, egyszerű.
Puha és kemény,
gazdag és szegény,
okos és buta,
ügyes és suta.
Fekete és fehér…
Ez vagyunk:te meg én!

Ha nem lenne éjjel,
nem lehetne nappal.
Ha nem lenne gazdag,
nem is volna szegény.
Ha nem volna fehér,
nem lenne fekete!
És ha nem volnál Te,
nem lennék már  én se!.

Péter Erika
TE  ÉS ÉN
A férfi túlnőtt magán -
kihűlt teste
bőrdíszmű pácoldat nélkül.
Majd még felér egy misével.
Nincs semmi meglepő ezen,
az eseményeket visszajátszva.
Kopott tollhegyek halálvágtája,
áthúzott sorok hisztérikus őrjöngése
pergett szalagszakadásig.
Örökségének hagyta itt keze nyomát,
ölelés helyett,
ütötte magát szétzúzott ököllel,
azon a bizonyos ponton átesve.
A tartományban, a testi kín mögül
elősiklott, lassan ráfonódott valami kígyószerű,
életre hívott iszonyat, fojtani.
Gyertyaláng, sóhaj, sötétség.

Pethő Gábor
Túl
Kattints a kép nagyítható
Kattints a kép nagyíthatóKattints a kép nagyíthatóKattints a kép nagyítható
Kattints a kép nagyítható
Álmomban egy bolondra vigyáztam,
Lehet, hogy e bolond én magam vagyok?
Hány bolond éjszakán zúgtak el mellettem
Bolygók, boldog csillagok?
Bodó Csiba Gizella
Álom bolondja
Zűrzavar még láthatárod.
Belevillog a hiányba meddőn
találékony álmok
önkéntelen lobogása.
Bárdos László
Hajnal

Ady Ágota
Itero
Várnak
ajkak vérre, árnyak kéjre,
míg hullámok zajára
csillagok térnek
sorban a halálba.

Szikkadó, rőt véres béke,
ölni és ölelni kéne…
Bőrömre alvadt angyalok
csókjával visszatarthatom
az időt, mi perc,
és fölöttünk
olvadt-lágyan andalog.
Lennék
bár csak egy pillanatra is,
hát annyira,
lennék szívkoldusod,
féltett, titkos kárhozat,
csókmázas fénykörbe ölelt,
hitehagyott szerető,
álnok fétis,
alkalmi szemfedő…
Némaságba csordult lelkem,
s a végtelen, mi csendbe zárta
eljuttat majd karjaidba
vagy száz szépséges pokolba
újra és újra leszek, mi vagyok,
reggelek, éjek, alkonyok
mámorittas, szűz szajhája.
Ölni és ölelni kéne…

Nyárba téli fagyok fúltak,
mi elmúlt, többé el nem múlhat.
Senki sem… talán egyetlen
angyal múlik ennél szebben.

szebben kellene emlékeznem a múltra
és szebben kellene élnem is talán
szebben máshogyan
halálos szerelemmel szeretve a napokat
és bennük magamat is
szebben kellene emlékeznem a múltra
kire még lenne is de nincs benne mire
csak a zsíros kenyér meg a kopott ruhák
meg apám nyakában a kenderkötél
meg anyám szemében a holnapi nap félelme
meg nagybátyám kezében a koszlott pálinkáspohár
meg a szétszakadozott könyvek hosszú sora
a gyertyafényű hideg szobában
meg a lukas cipőmön bekandikáló mínuszok
az iskolába menet
meg a tornatanár suhogó nádpálcája a tomporomon
meg a felém repülő kulcscsomó koppanása koponyámon
meg a züllött arcok szúrós borostája jövet-menet
meg az utcasarki pléhkrisztus rozsdafoltos józan tekintete
de nem nézek rájuk már
csak néha
csak megyek közöttük hajlíthatatlanul
kezemben tartva egyetlen
szétszedhető zöld műanyag terepjárómat
szebben kellene emlékeznem a múltra
és szebben kellene élnem is talán...


Karaffa Gyula
Hajlíthatatlanul...
A nyitott ajtó előtt beszélgetünk Durcival. Mint szinte minden éjszaka, ma is fölébresztett hajnali négy órakor, mondván, hogy neki sürgősen ki kell mennie. Rendben van, jól nevelt cica, én meg jól nevelt gazdi vagyok, teljesítem az óhaját, még ha magamban gondolok is egyet, s mást erről a hajnali kivonulásról. Neki persze nem tetszik az ódzkodásom, hiszen szerinte örülnöm kellene, hogy nem bent akar kimenni, és úgy néz az álmosságtól eltorzult ábrázatomba, mintha legalábbis megszidtam volna.
─ Na tessék, nyitva az ajtó, mehetsz ─ mondom neki két elharapott ásítás között.
                                                                     tovább>>>
T. Ágoston László
Macskanyelv
Sárközi László
Barátaimnak
Keveset eszem és alig mozgok,
hírektől bolydul föl lelkem, gyomrom,
omladozik elefántcsont tornyom,
a napi néhány teendőm is fáraszt,
bokornyi gondjaim toldom-foldom.

Késő már nekem bármilyen barát,
bár az ember csak keveset talál,
régen nem álmodom olyan hazát,
ahol nem csak értenek - elfogadnak
s nem televízió, könyv a tanár.

Lehetnék bár szemellenzős-vidám,
de szájon lakatot, lelken igát
látok, mert homlokomra írják hibám:
Magyarországon sose leszek több, csak
okok nélkül szaporodó cigány.

Arctalan ajkak, démoni szavak,
értelmetlen bármiféle harag,
árnyékharcolnom nem lenne szabad,
vesztek, ha megteszem, akkor is, ha nem,
küzdjek velük? Vagy tagadjam magam?

A depresszióm látja a valót:
kikötve ring s csöndben merül hajóm,
hídján rég a kormányon lóg zakóm,
fárasztó tudat, mit kívánna az út,
feszes vitorlákkal legyek kalóz.

Bezárkózom, hogy senki ne bántson,
hogy a sebem valahogy se látsszon,
a semmit is úgy teszem - ne ártson,
naphosszat csak a számítógép előtt
ülök és játszom. Bizony, csak játszom...

Arany Tóth Katalin
TÜKÖR
Ha te ülnél ott az utca kövén
rongyokba csavarva, fázva,
jutna-e jóság istenhit ölén
didergő lelked falára?

Botlana-e lábad elé ember,
ki tudja, mi a szeretet,
s kérdené-e, miféle kereszttel
tűröd nyomorult életed?

Lenne-e, ki enni, s inni adna?
Az érintések bőségéből
jutna-e neked is alamizsna?

Ne feledd soha el a kegyelmet!
A szeretet, tudd, hogy végtelen.
Ahogy magad élsz, Sorsod úgy vezet,

s elvénült tested is majd úgy pihen,
ahogyan lelkedből kiszakadt
a tetteidbe zárult figyelem.

Kő-Szabó Imre
Strandszezon

   Fejfájással ébredt reggel Zarc Tamás.
– A konyak, a fene egye meg! Sosem szerettem! – állapította meg a fiú. – Vermut meg konyak, szokatlan párosítás. Brrr… Megrázta a fejét és az jutott az eszébe: - Kutyaharapást a szőrivel! Elővette a vodkás üveget az ágy lábától. Jót húzott belőle. – Ez majd segít! Tízperc múlva könnyebbnek érezte magát, és mintha a feje is tisztult volna. Felkelt és tett néhány bizonytalan lépést a szobában. – Mikorra is mondtam Ágotának, hogy ott leszek? Kutatott emlékezetében, aztán mintha a tíz rögzülne. Megnézte az órát. – Kilenc óra! Legyintett a kezével - Van bőven időm! Magnó kazetták között keresgélt. – Ez jó lesz! A kiválasztottat betette a gépbe és bekapcsolta a készüléket.
                                                                          tovább>>>
Vihar Judit
Öt haiku
szíved hegedű
vékony, törékeny húrja
égben zenél már

szomorúfűzfák
haja hajlong a szélben –
Duna zászlói

toronyóra arca
magányosan számolja
szomorúfűz könnyét

havas háztetők
fekete varjú károg:
gyere már tavasz!

csak zene marad
felkorbácsolt lelkünknek
vasrácsok között

Nógrádi Gábor
TÖRTÉNELEM
Megpattan a pohár,
Szaga van már a húsnak,
rozsdát ereszt a kés,
a kenyér zölddel bolyhos.
A pohár eltörött,
kutyánk megmérgeződött,
a kés öcsém kezében,
disznóké a kenyér.
Nagy tél jön, s nagy tavasz,
amint szokás.

Balogh Örse
MINDIG A FÉNY FELÉ
Fény felé vágyom,
mint rügyek a tavaszi
napsugárban.

Fény felé vágyom,
mert ha mellettem vagy,
lelkemben nyár van.

Fény felé vágyom,
akkor is, mikor a fák
méz-sárga leveleit hordja a szél. 

Fény felé vágyom,
ha a hólepte fákon
fázósan gubbaszt a tél.

Fény felé vágyom,
mert szívem ezt akarja,
míg egyszer engem is,
fénnyé ölel a karja. 


a végső igazságról szól minden
és a teljes felébredéshez
a tökéletes buddhasághoz vezet

fogadalmaim nem teljesítése során
tengersok érdemet halmoztam fel
rengeteg krumplit hámoztam meg

feltételek következtében
jön létre a krumpli és a héja
felismerem a krumpli
és a héja szenvedését

a végső krumplihéjról szól minden
minden érdem és tudás felhalmozása
és minden krumplihéj
a tökéletes buddhasághoz vezet
Debreczeny György
a végső igazság
eljön az idő amikor a világ emlékezetéből
kiesnek a búcsúzások szegényes szavai
és a távozóból az elszántabb remény

valamiféle kárpótlás lesz ez a maradónak
aki csak esőben gőzölgő zsákfalura lát
amiből sehova vezet az út a tócsákban
verebek fürdenek és minden vele kapcsolatos
szóbeszéddel egyetértenek a kiürült tányérok
a kiivott poharak az összevissza állítgatásokkal
megőrjített faliórák

csupán azzal nem számol senki
hogy amit most birtokolnak
ócska limlom lesz egy napon
az asztal ami mellett a párbeszéd befejeződött
mint kilőtt őz fekszik a konyhakövön
és égre rúgó lábaiban meg-megrándul
az az elnémult este
Pethes Mária
Jóslat
Az elmúlt hónapokban jóval kevesebb időt fordított rám a férjem, mint amennyire vágytam, mégsem éreztem, hogy magányos lennék, hiszen már előbb elkezdődött a magamra maradásom. Házasságunk első éveiben teljesen másként volt, sosem elégeltük meg egymás jelenlétét – szárnyaltunk a boldogságtól. Hogy boldogok lettünk volna, esetleg csak jól éreztük magunkat együtt, teljesen mindegy volt. Azaz, a kettő egyet jelentett. Főleg úgy, hogy alakulhatott volna másként is, vagyis az elejétől kezdve csupa viharokkal, ellenszegülésekkel tarkított házasságot terelünk egy fedél alá. De nem, ez ránk nem volt jellemző.
                                                                            tovább>>>
Zsidov Magdolna
EGY FEJEZET AZ ÉLETEMBŐL

Szép vagy édes hazám, gyönyörű Magyarország!
Hol anyák a nyomort szabad világra hozzák.
Egyesek kastélyban, mások romok közt élnek.
Olykor már úgy beszélek, imádkozom érted.

Fogy a puszták népe a szelíd rónaságban.
Megbocsátok annak, ki elmegy ócska vággyal.
Szem szemért, fog fogért, csak marakodni tudjunk.
Így nem dicsőség, átok ezeréves múltunk.

Anya áshatja gödrét egyetlen fiának.
Ha vagy isten, ezért a poklodba kívánlak.
Nem átkozódom, csupán az igazat írom.
Ások, ások magamnak, jaj de mély a sírom.


Ódor György
Szociális temetés
         Albert Józsefné Póka Ibolyának

A múltkor, ahogy hazajöttem
az őszi alkonyatban,
a még derűs, már hideg
cementporos levéltarkulatban,
a tömbházak egyetemes rendjében,
a velem szembe jövők
valahogy az itteni szokásoktól némileg eltérően
nyújtották el hadaró magánhangzóikat,
nem úgy, mint a pestiek,
hanem úgy, mint a kolozsvári diákok, én nem is tudom,
mintha egy kötőszó erejéig
a New York-i csemete
az észak-londoni melóst idézné,
és
nincs itt semmi állítmány,
mondhatnám úgy is:
minden állítmány nélkül állíthatom,
hogy kolozsvári moziból mentem haza tízévesen,
s hogy a tanítónőm udvarán
ismeretlen kislányok körtánca jutott eszembe,
mert valahogy az élet arra való,
hogy valahol valami eszünkbe jusson róla,
még akkor is,
ha nincs kéznél egy becsületes számtanfüzet,
csak egy ilyen vajszínű jegyzettömb
túlméretezett, téglaszínű négyzethálókkal,
mert most divatosak a rózsaszínű, illa, türkiz
kolozsvári irkák a milliomosok körében is;
és eszembe jutott a tanítónőm szovjetfekete köpenye,
mignon-alátét fehér gallérja,
amint nálam jóval fiatalabban tornyosul fölöttünk:
„Először is örvendek, hogy ennyi pirospozsgás arcot
látok magam körül”,
mondta azon a ’hatvankettes szombaton,
és nem tudta, hogy ismét történelembe lépett.
Cselényi Béla
Számtanfüzetlapra írt vers
Olykor zászlóvá lehet egész égbolt,
reményt lobbantón, - ó, de nagyon rég volt!

Olykor tótükrön ring kékarany bölcső,
s napmosoly-gyermek a szívünkig felnő.

Fehér szirmokat hullatott az álom,
s gyümölcsígéret csendült üvegtálon.

Bár most sehol a táj, hol egykor éltem:
piros tulipán szívem címerében.

Piros tulipán, piros csillagének..
Csak a piros szív hallgassa mesémet!

Igaz mese piros szívnek varázsol
Csillagot, vissza, egy volt ifjúságból.

Igaz mesében bonyolulthoz hűen
szól az is, ami úgy szól: egyszerűen.

Igaz mesében fény elismer árnyat:
öröm is szólhat, bánat is kiálthat.

Igaz mesétől fél az, aki lop ma
(múltban is így volt!), s egykor-csillagokra

átkokat szór, szemforgatóan égre
felnéz, - ne nézzen rá piszkos kezére!

Igaz meséből miért-vesztes sorsát
megértheti egy földig sújtott ország,

ha akarja. Nem e jelenért éltem:
piros tulipán szívem címerében.

Piros tulipán, piros csillagének..
Csak a piros szív hallgassa mesémet!

Becsület-ország csak igaz mesében
nőhet, - és nem az embertelenségben,
nem hazugul, ferdítően, gyalázón..

Ugye, szív-mesém, piros tulipánom?


Lelkes Miklós
Igaz mesében
Verasztó Antal
Vackor
Bálint körül az ősz érett színekkel festegette a tájat. A kellemes langymeleg levegő addig-addig pátyolgatta a gyenge harangszót, míg Bálintot bele nem simította az emlékezésbe.
Bálinté a szó.
- Volt egy-két felmenőnk, akiket fiskális eszűnek tartottak a pusztai emberek. Arról persze semmi biztosat nem tudok, hogy nagyapámnak azért lett volna csavarosabb az észjárása, mert bagolytollal töltött párnája lett volna? Ez csak amolyan szóbeszéd. Abban viszont teljességgel bizonyos vagyok, hogy mifelénk a vadkörtét fanyarkának becéztük. Mivel a gyermekkoromban ismert körtefajták mindegyikénél kisebb volt, ezért én a körtike nevet ragasztottam rá. Az eddig elém került, időtől sárgult papírokról sem lehet a családfán előttem járók nevei mellől kibetűzni mást, minthogy generációkon át a gazdálkodás volt a tudományuk. Földet akartak tudni a lábuk alatt...
                                                                            tovább>>>
A sarkon három ősz férfi áll
az Isten és az Orvosok között,
el-el fordulnak erre-arra, oda,
vissza, szótlan néznek  valahova,
egymáson át a park felé, ott él
ragyogva a titok,lassú tánc,
rózsakert, s az angyalok…

…a hulla téren már minden
megfagyott, csak a csend recseg,
s a nincs sikkan  az ujjaik
meztelen rejtekében.. Odább
a bankok, a posta, a hivatal,
csupa  sárga csekk-csapás,
a jövő deres üzenete,
aprószentek jaja,
megváltó némaság…

Rada Gyula
A főtér

1920-1994
Simonyi Imre
Rendületlenül
S ha másként nem  – hát legbelül :
hazádnak rendületlenül.
S ha restelled, hogy hangosan;
nehogy meghallja más, kívül?

Hát szakálladba dörmögd, hogy :
nincs hely számodra e-kívül.
De aztán – rendületlenül!
Ezt aztán– rendületlenül!
Hogy e-kívül, hogy e-kívül:
nincs más belül, nincs más belül!


Ricza István
Nemzeti dohánybolt

Trafikból mostanra ahány volt,
mindegyik Nemzeti Dohánybolt.
Jót tenni hívekkel
őszinte szívvel kell.
Ne mondja senki, hogy sovány zsold!

Következő oldal>>>
.....
Fetykó Judit
Berti, meg azok a dolgok...
Napok óta esett az eső, az öregember lassan egy hete hiába várta, hogy az őszi kerti munkákat befejezze. Kénytelen volt átültetni a kerítés mellől az évelők egy részét, az új szomszédnak nem tetszett a növények közelsége a fala mellett. Bezzeg a réginek, akivel több évtizedig itt laktak, annak nem volt velük semmi baja… Az öregember személyes sértésnek vette, hogy ez az új szomszéd az ő gondosan ápolt növényeibe belekötött. Minden reggel felvette a kinti, a kerti ruhát, aztán fél délelőttig várt, hogy végre átültesse az utolsó krizantémot...
                                                                           tovább>>>
Hollósy Simon: Jó bor.