2014. február 20.
XIII. évfolyam 2. szám.
Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
KÖNYVAJÁNLÓ
...a remény hal meg utoljára!

Lám, megint búcsúzunk egy téli alkonyon,
intünk a tavasznak, ősznek, a nyárnak,
barázdákban ma csak szellemek járnak
hol búza érett, de én nem panaszkodom.

Ó hópihék, mint fehér angyalok szálltok
pillámra, elvarázsolva köröttem
a mocskot, a kínt, mit zsákba kötöttem,
s a Golgotát, hol születésem óta állok,

de esküszöm, nem fog legyőzni az élet,
míg tudnak repülni e törött szárnyak,
tőlem eshet, fújhat, zuhoghat vagy éghet,

lesz tavasz hódolni az önző élet-vágynak,
s bár letépdesték rózsáim az évek,
jégvirág-kertemben új remények várnak...

Gligorics Teru
Jégvirágok

Hozzád futnék ez álorcás világból,
Hol emberként élni már alig lehet.
A fény felé e sűrűsödő árnyból
És lelni nálad egy kicsiny helyet.

Elmondanám: hogy itt már pőre arccal
Nem járhat más csak gyermek és bolond
Ha visszajönnél, most sem győznéd harccal
Száműzne ismét harag és a gond

- Elmondanám; hogy dogmák ketrecében
A gondolat, mint szárnyszegett madár
A szép szabadság büszke fellegében.
Nem szárnyakon, csak álmaiban jár

- Elmondanám; hogy ember legyen újra.
Sok-sok majomból – alig van remény
Az emberiségnek elveszett az útja
És ideál sincs már a föld színén

Talán csak Schweitzer lepra-telepével
Vagy Luther King a fekete vezér
Az egyik gyógyít reszketeg kezével,
A másik harcol fényért, életért.

Mért kell harcolni most is még a jóért
És az igazság mért ezerszínű
S ki igazságos mért retteg a szóért
Mért jár, elöl ki álnok, kétszínű?

- Ki a nagy eszmék magvetője voltál
Látnád, hogy mennyi még a dudva, gyom
Testvériségről, emberségről szóltál
És édestestvér testvért sújt agyon.

Úgy elfutnék e vér gőzős világból,
Szívemben már reménység sem maradt
Jó volna elzarándokolni hozzád
És sírni ott. a jegenyék alatt.



G. Ferenczy Hanna
ERMENONVILLE

*
*
G. Ferenczy Hanna (1933-2007) a Kaláka munkatársa.

  ERMENONVILLE, klasszikus francia natur park,
  a filozófus-író Jean-Jacques Rousseau nyughelye.
A MEK-ről letőlthető
művek
Ajánlott Honlapok


Munkatársaink Honlapjai
Naplók, jegyzetek.
(blog)

l
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára

lásd bent a szív-mélyben minden
csupa fénnyel telt vörös-fekete ragyogás
fáklyánk melege bearanyozza az ében
csend parányi csillagait

ám más kínt hamuszín valót láttat a kint

évezredes vér-bíbort harcot s halált
hírnév hatalom mindig „szent” háborúját
ahol az értelem hiába kiált békét

kerékbetört halomba lövetett
gázba fullasztott atomba égetett vágy
az csupán mire olcsón vett nem-tudás
életfogytiglani drog-ágy a válasz

a lét így suhan el életünk mellett testvér

de mi nem engedhetjük a sunyi kint
uralmát tovább sokasodni tiszta jó erőnk
a mélyből újrateremt felszabadít

s kezdhetünk mindent előlről

Vadász János
A MÉLYBŐL
Berda József emlékére

Van kolbászom,
van kenyerem,
a felesem
még benyelem…
Kéken mosolyog
felettem az ég,
feleségem
elfeledtem rég!

Bakancsom felveri
a vándorút porát,
száz présház kínálja
legjobbik borát.
Gyöngyözik a fröccsöm
mint a lánykacaj,
a rigók is fütyölnek…
nincs itt semmi baj.

Ha a hidegben lábam elfagyott,
ha szál kolbászom elfogyott,
rigóknak morzsálom kenyerem,
utolsó felesem benyelem.

(Mit se számít,
ha nem fogad be
a költői kasztom,
magamat tarisznyám
mellé felakasztom,
epedve várnak már
az angyali karok,
dalszöveget írni
csak nekik fogok.)
Kajuk Gyula
Szegénylegény dala
*
*
Szállong, hull csak egyre,
aztán szinte szakad…
elfed kastélyt, várat,
épülő házakat,
takar kunyhót, viskót,
dohányfüstös kocsmát,
elrejti a putrik
szennyes, bűzös mocskát,
beomlott házetetőt
(nem látni a hiányt,
nem sejteni, hogy az
új foltokért kiált).

Fentről békés minden
- fehér vattapaplan -
ám alatta nyomor
százféle alakban.
Széljárta ablakban
avítt, foszlott gyékény,
füstöt sem sóhajtott
négy hete a kémény,
vályogfala között
ha volna még egér,
éhen veszett volna
ősz óta már szegény.

Karcsú jégcsap csillan,
csepp csordul a cseppre,
vályogviskók fala
rogyadozik egyre.
Szekrényük már nincsen,
padlójuk csak emlék
(sparheltben parázslott 
szuvas fája nemrég),
asztalukon kopott,
rozsdásodó tálak
bőséges ebédet
talán sose láttak.

A pelyhek csak hullnak,
szálingóznak egyre,
csipkekendőt szőnek
bércre, völgyre, hegyre,
ünneplőruhába
bújtatják a dombot
(gyertyák fénye lobban,
most mindenki boldog),
csengők hangja csendül
ünnepelni hívnak…
csak a rozzant viskók
ódon fái sírnak.


Mentovics Éva
Ünnep álruhában
A fiát várta, ebédre.
    Már vagy tizedszer simította le a hófehér abroszt, pedig azon egy ránc sem volt. Az ünnepit, az azsúrosat tette fel, mégiscsak a fiát várta, nem lehet a köznapi kockással tálalni neki!
Nem sűrűn jött, így hát, ha jött, akkor az egy kicsit mindig ünnep volt. Megértette ő, fontos ember a fia, vezető ott fent, Pesten, egy nagy gyárban, sok a dolog, meg tanulmányutak, meg hozzá is jönnek messzi földről, azokat is kísérgetni kell. Megértette ő, csak kicsit sajnálta, hogy olyan keveset látja. Hanem, ha jött, mindig hozott csokoládét, meg virágot, hiába mondta neki, bolond vagy, te gyerek, nem vagyok én eladó lány, hogy virággal édesgess! No meg, ha kell virág, hát itt van a kertben, szedek a magam örömére, de a fia csak nevette. Édesmama, ez kijár magának – kurjantotta -, aztán csak felölelte, forgott vele vagy pár lépést...
                                                                            tovább>>>

Ille István
A mama rántott csirkéje

Szélsodorta papírszeletke az útszélen
tekintetem követi, por kavarog előttem,
riadt értelmemmel föl nem foghatom,
hová lett a rég múlt öröme?
Végh Sándor
Megszokás
Szemben a sarkon, a vén ház vásott, tört ereszéről
lassan a földre csorog a rozsdás-rőt szövevény.
Megfosztatván zöld köpenyétől a fal, repedését
fölfedi –, itt a nyomor tárja ki szégyeneit.
Éjszaka fagy harapott a félős nyárfalevélbe,
sír legyezői után az árva platán, a szegény;
árnyak fekszenek rézsút a satnya, sárga bozóton,
gyérül a cserjés már, szikkad a mályvabokor.
Kő-kövön utcák feltúrt, zugnyi közében
gyűl a szemét, a dús dudva se fedheti el.
Visszariadnak innen az éhes kis cinegék is –,
csak kinek otthona nincs, bírja ki errefelé…

Hoitsy Horváth Edit
TÁJKÉP
1929-2007.
l
.....
Kattints a kép nagyítható
Kattints a kép nagyíthatóKattints a kép nagyíthatóKattints a kép nagyítható
Kattints a kép nagyítható
Hollósy Simon
festőművész
Következő oldal>>>
Ady Ágota: Itero
Albert Lőrincz Márton: Argonauták
Arany Tóth Katalin: Tükör
Balogh Örse: Mindig  a fény felé
Baranyi Ferenc: Konszolidáió
Bárdos László: Hajnal
Bodó Csiba Gizella: Álom bolondja
Cselényi Béla:
Számtanfüzetlapra írt vers
Debreczeny György: a végső igazság
Fetykó Judit:
Berti, meg azok a dolgok...
Kántor Zoltán: Anyanyelv
Karaffa Gyula: Hajlíthatatlanul...
Koosán Ildikó: Visszajárok
Kő-Szabó Imre: Strandszezon
Köves József:
Az Emberszagot olvasva
Lelkes Miklós: Igaz mesében
Nógrádi Gábor: Történelem
Ódor György: Szociális temetés
Péter Erika: Te és Én
Pethes Mária: Jóslat
Pethő Gábor: Túl
Rada Gyula: A főtér
Ricza István: Nemzeti dohánybolt
Sárközi László: Barátaimnak
Simonyi Imre: Rendületlenül
T. Ágoston László: Macskanyelv
Váradi József:
Nem messze a világ vége
Verasztó Antal: Vackor
Vihar Judit: Öt haiku
Zsidov Magdolna:
Egy fejezet az életmből

Tartalom
1. oldal
l
l
2. oldal
3. oldal
l
l
Szepes Erika
Bolond Istók:
Weöres Sándor  kozmikus alteregója
4. oldal
Bródy Sándor
novellák, tárcák
Mendelsshon:
Serenade and Allegro